Gyerekkorom kék virága,
Tejszínű köd terül hanyi tájra.
Fáradt szívem fölzokog,
Kék virágom hol lobog?
Nem lelem az otthonom,
Gyászruhába öltözött,
Fájdalmam a táj fölött.
Gyerekbánat sír álmaim fölött.
Kis lakom sehol sem talállak,
Meglelem, ha szemem behúnyom,
Léptem előtt hanyporos víztükör,
Ifjú kor csillaga benne tündököl.
Árván álldogál az iskolám,
Ide jártam hajdanán.
Lépcsején mezítlábas lábnyomok,
Kék virágom hol lobog?
Sajgó szívvel nézek szét a tájon,
Kutatom régi arát, de nem találom.
Fél szóra meg-megállok,
Az emlékek mellém állnak.
Tejszínű köd terül titkos árnyak,
Sok jó barát, hol talállak?
Tépázott fellegek könnye permetez,
Emlékeim fájdalmára rácsepeg.
Árva madár siratja, kik messze mentek,
Mint múló évek, többé vissza sohasem jönnek.
Néma csönd a tájon, sásként susog fülembe.
Erdő alján már lopva lépeget az este,
Leplet terít, elvirított kék sziromra keservemre.
2012. dec.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése