Ázsia csókja

Fekete tüzes ménem, megnyergelem,

Fölkötöm, kivonom régi kardomat.

Keresem kutatom az igaz utakat.

Aranyért, rangért el nem adom magamat

Ha tövistől ezer sebből vérzek az éji úton,

Vérben jön a Halál vörös hajnalon.

Lobbanó lelkem hamvadó parazsát,

Hamuba takarom s itt hagyom.

Ha majd jön egy fényes fuvalom,

Főnix madár lelkemben tüzes haragom.

Szíveket melenget, fagyos éjszakát,

Olvasztja Káin jeges csillagát.

Szívemben rejtezik Túrán-síkja.

Hiszem szittya népem mélységes igazát.

Hadak Útja fölöttem, Turul előttem.

Ezredévi szenvedés, mögöttem dobog.

Kelet vad lángja ménem sörényén lobog.

Európa izzó pírját, kardal felezem.

Hazám, szittya népem igazát hirdetem.

Ázsia csókja izzik, lángol a homlok,

Most konclesők hada, felettünk rág koncot.

Száz csatában vérben óvtuk Európa álmát,

Hulltunk, le gyöztük a ránkterelt Sárkányt.

Európa szúró lángja lobbanása,

Vakít szemünkbe szór pernyét-hamut.

Júdás ördögök raja, mint felhő takarja a Napot.

Kormos éjszakában mégis látom én,

Hajnalodik! Rejtett sátrát bontja már fény.