2011. december 14., szerda

Jön a tél


Nyír rezét sodorja az őszi szél,
Az út tarka szőnyegén jön a tél.
Rezdül a nyír deres ága,
Halk a levelek végső fohásza.

Szél a fákat vadul rázza,
Dér, gond, hull emberek nyakába.
Végzet angyala átsuhan a tájon,
Megreszket a szív fájdalmában.

Vad a levelek utolsó tánca,
Végzet szele söpör, ring ruhája ránca.
Viharban keresem otthon langy melegét,
Garázda szél, hozzám csapja nyír rezét.

Horgatt fővel megyek az úton,
Gondom, mint poklos a poklát húzom.
Hajlékban pislákol itt-ott gyertyafény,
Távolról érzem kemence melegét.

Halk a levelek végső fohásza,
Ezüst szemfedő hullong a tájra.
Tél előtt, térdelünk reszketünk,
Ki tudja jövendő mit hoz nekünk?

2011. december 5., hétfő


Lélék útja

Lélek szívben csendben rezzen,
Őrző tépett fátyla lebben,
Mint madárka szárnya szélfútta ágon
Ha sűvöltő vihar szele vágtat.

Viharban a levél százfelé hasad,
A lélek hűen egységben marad.
Szív mint jó pásztor tereli útjain,
Útszélen megpihen szeretet halmain.

Ha szívedben ágyatvet a szeretet ,
Mint felhőkközt a bíbor alkonyat,
Nem kell félned jövő sorsodat.
Meglelted a forrást mely oltja szomjadat.

Forrásból lesz csobogó kis patak,
Lélek rejtekében fényes gondolat.
Ki gondolat fénytavában elmerül,
Az tudszeretni EMBERT emberül.

Kiáltás

Kiáltani megmaradtam
FőniX lelkem egy darabban,
Ami bentvan oszthatatlan.
Lelkem burkát szaggatja fény,
Tarisznyákba jusson kenyér.
Rendem üngöm mindig ázik,
Jobbom mégsem parolázik.

Bánat zokog őröl kerék,
Búzaként őrli haló reményt.
Görnyedt néma emberek,
Nincs odú, mindenük elveszett.
Deres padkán álmodik a nyomor,
Orcáján, örök álmán, fagyott mosoly.

Perelbennem: öröm, fájdalommal,
Lázár perel, dúsgazdaggal,
Értelem a hatalommal.
Kiáltani megmaradtam
Főnix lelkem egydarabban,
Ami bentvan oszthatatlan.
Fönt szárnyal a csillagokban.

Hazám

Szétszaggatott virág az én hazám.
Sziromszivekből sötét éjszakán,
Hunyt szemmel is összerakám.
Őriz szívem, mint halott álmát a szemfedő.










2011. november 10., csütörtök

Visszatekintés




Szállnak az évek,

Mint vadlúd őszi égen.

Reményeim szalmalángja,

Hamvában holt régen.


Átölel az árnyékkarja.

Emlékezem, régeljajdult,

Vadlud-jajjra,

Szívemben bánat sarja.


Hetvenkedő éveimközt,

Morzsolgatok-szemezgetek.

A rég elhullt könnyek,

Gyémántporát rejtegetem.

Mi jutott nekem?

Ó, hova lett a violás pirkadó derű?

Izzó alkony korona, vértóba merül.

Vad hullámon ring a fájdalom,

Sűlyedő csónakban kapaszkodom.


Ó, mijutott itt nekem?

Foltozgatom maradék életem.

Izzó kínjaim lugasán,

Bánat fürtjeit szemezgetem.

Fábri induló

Fábri induló

Szól a nóta, a Fábri "sóban",

Beléptünk az UNIÓ-ba,

Úgy járunk a Fábri "sóba".

Sándorunknak nincs dolmánya,

Csak egy árva mellénye,

Szívefölött jelvénye.

Magyarország a hazája

Ő a humor nagy királya.

Kacagás a koronája,

UNIÓ-ban nincsen párja,

Minden magyar büszke rája.

Sándorunk-Sándorunk,

Tevagy lelki támaszunk.

Vág a szavad, mint a penge,

Cifra, mint a huszármente.

Kimondod az igazságot,

Nem tűröd a hazugságot.

Sándorunk-Sándorunk

Tevagy lelki támaszunk,

Növekszik a táborunk.

Álom

Mint est harang szava szállt,

Hangtalan repült a szán

Csillagok, csillámfény haván.

Elém jött rég elment anyám.


Förgeteg kavargott vadul.

Házunkban pisla mécsvilág,

Ablakon zúzmara, jégvirág.

Fagyos fényt szitált, ezüstös holdvilág.


Kapunk nyitva-tárva állt,

Udvaron egy fény imbolyogva járt.

Elém jött, rég elment anyám,

Csillagok, csillámfény haván.


Ölelném, de már messze járt,

Mint est harag, szava szállt.

Csillagok csillámfény haván,

Hangtalan repült, tovaszállt.

Karácsonyi gyertyafényben

Hársfa volt a bölcsőm rácsa,

Anyám könnye hullott rája.

Két szemében könny csillogott,

Mikor engem ringatgatott.


Folyt a könnye, mint a zápor,

Óvott, féltett a világtól.

Könnyeinek sírja voltam

Akkor ezt még nem tudhattam.


Most már tudom, de már nincs Ő.

Jóvátenném de már késő.

A Jóistent arra kérem,

Örök békét, nyugodalmat adjon neki.


Nincs bennem magamért szánalom,

Érte szívemben tengermély a fájdalom.

Lelkem őrző fátyla lebben,

Égő vérző sebet takar,

Feledni nem tud, s nem akar.


Lángol bennem a fájdalom,

A sötét sírból visszahozni nem tudom.

Fáradt arcát most is látom,

Szívem mélyén drága képe,

Karácsonyi csendességben

Fölragyog a gyertyafényben.

Csillagok hullnak


Van, aki ácsol-kovácsol, van, aki korbácsol.

Van, aki épít, van, aki rombol, fajtáját írtja.

Van, aki szánt, vet, de sohasem arat, urak csősze.

Nem azé a kalász, kit dolgozni látsz.

Ki, köti a kévét, az köti a békét, ki, a háborút szítja,

A csatában téged küld előre, neki kényes a bőre.


Ő, mindég melegszik, ha szorít a kapca, előremenekszik.

Fodított a világ, mint hortobágyi délibáb.

A folyók visszafele folynak, tengerek kiapadnak.

Csillagok hullnak szégyenükbe eléd a földre,

Láthatod reszketni őket a ráncolt víztükörbe.


Van, aki csókol, van, aki hajbókol,

Van, aki téglát rakja, van, aki ruhát szabja-varrja.

Van, aki bűnét takarja, van, aki védi.

Van, aki társát igába hajtja, ostort pattogtatja,

Kapzsi, telhetetlen fajta, folyton markát tartja.


Mindig présel, nem sajnál téged.

Fordított a világ, mint hortobágyi délibáb.

Hegyek, mint trónok inognak,

Tűzhányók rengnek, gyúlnak.

Csillagok hullnak szégyenükbe eléd a földre,

Láthatod reszketni őket a ráncolt víztükörbe.


Van, aki ígér, de soha be nem tartja,

Ő csak azt akarja, legyen tele a marka.

Ha fordul a kocka, jobbra vagy balra,

Színét változtatja, zöldre, pirosra.

Sok a szolga, lelkük csorba, hullnak sorba.


Ha erőd fogytán, kihullsz a rostán.

Véged nincs segítséged!

Fordított a világ, mint hortobágyi délibáb.

Erdők zúgnak, szegények múllnak.

Csillagok hullnak szégyenükbe eléd a földre,

Láthatod reszketni őket a ráncolt víztükörben.

Lelked bolyonghat, a csillagtalan űrben.

Kié a Föld?

Némaság kiált bennem, fojtogat.

Elmondom hát őrzött titkomat.

Éget a szörnyű kin, nem hallgathatok,

Lelkem heg-seb, korbácsolnak hatalmasok.


Ki-é Föld? Sátán csipkebokra mindenütt.

Girhes lován a patkó is színezüst.

Holt apám túlpartról üzen, rámtekint,

Fiam! Vesd le kármeninged, mint vörhenyes kínt.


Messze-messze a menny, Káin csillaga ég,

Kárhozottak földjén nincs odú menedék.

Körötted minden-minden kénsárga iszonyú,

Fölötted gyászszalag, hervatag szivárvány koszorú.


Elefántcsont palotákban, Sátán-fiak gyűlnek,

Vidor tivornyán, paraziták prédahalmon ülnek.

Tikkadt hegedűsök némán hegedülnek,

Szikár szolgák, szolgaföldbe dűlnek.


Nem tarthat örökön, ha kaszások, kürtösök jönnek,

Paloták tornyai, mint Jerikó falai dűlnek.


Hitvány patkányként, szökve menekülnek,

Sátán-lóra ülnek, pokol fenéken hevülnek.

Pokol parazsán, paraziták ülnek.

Császárok, félisten királyok vad pokolba tűnnek

2011. június 21., kedd

Mint érett szilvaszem

Még annyi mindent rejt a szívem mélye,

Még annyi mindent elmesélni kéne.

Megfejteni mit üzen a kékcsillag fénye,

Oly hamvas, mint érett szilvaszem.


Éveim, mint aszott szemek zsugorodnak,

Szárnyas malomkerékközé hullnak.

Napjaim, mint égitestek száguldófutása,

Fénycsíkot szánt bársony éjszakában.


A titok oson, mint bíbor hajnal,

Tüzesszekér száguld nagy robajjal.

Kihuny a kékcsillag hamvasfénye,

S lehullok, mint érett szilvaszem.

Kardos testvérek



Kardoséknak egy lányuk és két fiúk van. A szülők egyszerű munkásemberek. Kató, az idősebb szép, talpraesett, szorgalmas, tisztelettudó, becsületes. Bolti eladónak tanult. Károly, a középső, okos, szófogadó, segítőkész, érettségi után egyetemre ment. Sikeresen fölvételizett, magyar-történelem szakra. Szorgalma töretlen, büszkék rá a szülei, ő lesz az első diplomás a családban. A hat évvel fiatalabb István kertész akart lenni, a középiskolát meg sem próbálta. A szakmunkás képzőt is otthagyta. Következő évben, elvégzett egy háromhónapos hegesztő tanfolyamot, mint betanított hegesztő, egy évet dolgozott. A munka sehogy sem volt az ínyére. Önként bevonult katonának. Jogosítványt szerzett, elvégezte a tiszthelyettes iskolát, őrmesteri rendfokozatot kapott. Kiképző lett. Az újoncok réme volt, rettegtek tőle. A háta mögött Pityke őrmesternek gúnyolták. A nőknél komoly sikerei voltak. Szenvedélyesen vágyott arra, hogy rangos famíliába beférkőzzön.

Károly az egyetemi évek alatt, megismerkedett Évával, az egyik évfolyamtársával. A barátságból szerelem lett, egy életreszóló, szerelem. A diploma megszerzése után, összeházasodtak. Mindketten állást kaptak a kisváros gimnáziumában. Kardos házaspár, igazi pedagógusok, szeretnek tanítani, életük nagy álma megvalósult. Kardos Károlyt agitálták, hogy lépjen be, a pártba. Behivatták az oktatási osztályra: Köztünk van a helyed- mondták neki. A párttitkár megígérte neki, az igazgató most megy nyugdíjba, ha belép, támogatja, igazgatói kinevezését. Diplomatikus választ adott. Nem vagyok még elég érett a párttagságra. Távoltartotta magát a politikától. Tanítani akart. Szép sikereket értek el tanítványai, különböző versenyeken, országos megmérettetéseken, mindig dobogós, vagy dobogós közeli helyezésen végeztek. Ennél nagyobb öröm egy tanár számára nem kell, ezt nem lehet pénzben mérni. A diákok ragaszkodása, szemük csillogása, szeretete, ami a szívből jön, fényes tükör, jó benne megfürödni, ezt anyagiakkal nem lehet pótolni. Kiérdemelte kollégái tiszteletét is. Segítőkész nem ült rá saját babérjaira, megosztotta másokkal. Két családjuk született. Az idő közben haladt, házuk is felépült, sokat dolgoztak.

Katónak jó férje akadt, buszsofőr. Boldog házasságban élnek, nekik két lányuk van. A nagyobbik, már egyetemista, a kisebbik érettségi előtt áll. Nincs velük különösebb gond, probléma, jó tanulók. Házat építettek, van egy új Skodájuk, három évet vártakrá. István, megunta az újoncok kiképzését, két év után, átkérte magát a határőrséghez, itt nőtt fel a határ közelében, vérébe ivódott a szakma. A belső elhárításhoz került. Hegyeshalom-Győr-Komárom, között végez földerítést a személyvonatokon. Belépett a pártba. Megnősült, felesége Eszter fodrász. Barnahajú, kékszemű, jó alakú, István megsem érdemli. Mire megszületett a gyerek, szolgálati lakást kaptak. A házasságuk nem volt hosszúéletü. István hamar kimutatta a fogfehérjét, szórta a pénzt, hogy ő gazdag. Gyakran megfordult a győri vasútállomás büféjében. Megismerkedett Margittal, a szőke bombázóval, ahogy ő nevezte, aki pultosként dolgozott. Margit elvált asszony volt egy gyerekkel. István beleesett, fülig szerelmes volt belé. - Kár lenne parlagon hagyni, elszalasztani - mondogatta kollégáinak. Magas karcsú asszony, szépen metszett arc, kék szemek, hosszú szőke haj. Nemcsak a férfiak, de nők is irigykedve megfordultak utána.

István későn járt haza, otthon egyre durvább a feleségével, aki sejtette hűtlenségét. Eszter azt találta mondani: - István, te örök életedbe őrmester elvtárs akarsz maradni? Látod Kerekes Pali megint kapott egy csillagot április 4-én, már alhadnagy, pedig egy időben kezdtétek a katonáskodást. Nem tudott mástmondani: - Fogdd be a szád. Se szó, se beszéd, megharagudott, faképnél hagyta a családot. Eszter nem omlott össze, nem adta be a válást a gyerek miatt. Szülei segítették Esztert. István, Margitnak is azt hazudta, hogy hadnagy, nem látszott a rendfokozat, mindig civilben járt. Margit nem sokat törődött vele, kinek milyen a renfokozata. Hódolói közt, valóban voltak főhadnagyok, századosok, vendég volt mindegyik. Margit okos nő volt. A főnöke látta, hogy a kakasok ott sarkantyúznak körülötte, de ez a forgalmon is meglátszott. Bár rengeteg hódolója akadt, neki elege volt a férfiakból. Férjében óriásit csalódott, pedig nagy szerelem lángolt köztük. Élsportoló volt, fejébe szállt a dicsőség. Gyakran kimaradozott, végül haza sem jött, ezért adta be a válást, ami nagyon megviselte. Szomorúság még ott bujkál a lelke mélyén, nem volt könnyű megemészteni. Azért mindenkivel kedves, barátságos, lehet a kalauz, kocsirendező vagy Dezső bácsi, a kazánfűtő, a mosoly nem került pénzbe. Kardos István beképzelt, gerinctelen alak, ezt értette félre, ezúttal csalódnia kellett.

Az idő mindig mozgásban van, jön valahonnan, s megy valahova, mint a felhők. Hoz is valamit, visz is valamit. Nagyot változott a világ képe, az őrmester elvtársból, őrmester úr lett. Megszűnt a régi jó világ, leépítették a határőrséget. Kardos őrmester úrnak volt néhány ballépése, azon kívül, hogy elhagyta a családját. Kitudódott, hogy jó néhány NDK-sTrabantot, Warburgot kifosztott, a rendszerváltás zűrzavarában, amit elhagytak a menekülők. Kiszerelte belőlük a rádiós magnókat, azzal üzletelt. Ilyen ember nem való katonának, nem szeretik a társai. Érezte, hogy nagyon forró a levegő körülötte. Kétségbe esett, megjuházott, eljátszotta a nagy beteget, nem is kellett bizottság elé menni, lerokkantosították, kutya baja nem volt. A szolgálati lakást, amibe nemrég költözött, új élettársával, néhány százezerért megvehette a határőrségtől, előtte újították fel, most több milliót ér.

Kató családját nagy csapás érte! Férje agyvérzést kapott, lebénult a bal fele. Ez a rendszerváltás éveiben történt. A baj nem járt egyedül, neki is megszűnt harmincnyolc év után, ötvenhárom évesen a munkahelye, a helyi ÁFÉSZ-t leépítették, de nem esett kétségbe. Kitanulta a pékszakmát. Gondozza férjét, éjszaka pékségben dolgozik, abban a reményben, hogy több lesz majd a nyugdíja. Három év után, innen ment nyugdíjba. Hatalmas csalódás érte, de akkora, hogy kétnapiig egy falatot sem evett. A megváltozott nyugdíjszámítás szerint csak a felét kapta, mint amire számított. Most mi legyen? A gyerekek tanultak, mind a kettő főiskolás. Pénz kell bármi áron, akár a föld alól is. Fájó szívvel eladták a Skodát, mert gyermekei nem hagyhatják félbe a tanulást. Takarítást vállalt a nyugdíj mellett, reklám lapokat hord. Megnyílt a kishatár, így később Ausztriába keres munkát. Naponta húsz kilométert kerékpározik oda-vissza. Traktort, autót vezet, szőlőben dolgozik. A gyermekei sikeresen befejezték a tanulmányaikat, mind kettő diplomát kapott. Kató az édesanyjuk olyan, mint a főnix madár, föláldozta magát. Megküzdött a sors súlyos csapásaival. Ha gyermekeire tekint, minden szenvedést, bánatot elfeled, megérte, az áldozat vállalás, érdemes volt küzdeni. Ilyenkor a szíve megtelik boldogsággal. Ebből merít erőt a folytatáshoz.

Kardos tanár úr és a családja, szerényen de becsültessen, élik a hétköznapokat. Nagy megtiszteltetés érte, megkapta, város díszpolgára címet. A politikai széljárásokat, hullámveréseket, saját meggyőződése szerint ítéli meg. Tiszteli a másságot, különböző meggyőződéseket. A tanár nem csak oktat, olyan, mint egy orvos, mert a lelkeket is gyógyítani kell, nem csak a testet. A mai világban sok a sérült lélek, a fiatalok körében. Fontos a tanári példamutatás, a léleknek békekel, belső harmónia. Embernek maradni minden helyzetben, akkor is, ha valaki föntvan, akkor is, ha lent. Olyan a lelke, mint egy virágos rét, gyógyfüvekkel tele. Testvérek között nagy a különbség, Károly erős tölgy a dombtetőn, István hajladozó fűzfa az útszéli árokparton, pedig egy anya szülte őket.

A gyerekei néha kérdezik, vajonmi lehet Istvánbátyánkkal, rég hallottunk felőle? A rossz pénz nem vész el, tarja a mondás. És tényleg.

A hűvös verandán vacsorázott a család, fékcsikorgást hallatszott a ház előtt. Mindnyájan az utca felé néztek. Istvánán már a kapuban állt. Egyszrüen beállított semmi értesítés. Károly sietett öccse elébe. Szívesen fogatták, kávéval, üdítővel kínálták. Megjegyezte, hogy jó itt a hűvösön. Számító élősdi ravaszság bujkált a szemében. Széles bárgyú gúnyos mosolygásba rándult az arca. Rögtön rátért, hogy miért is jött tulajdon képpen. Nagy buli lesz nálunk! A jövő szombaton tartom az ötvenedik születésnapomat, szertném ha midnyájan eljönnétek. Választ nem kapott, csak a falióra tiktakja hallatszott, a nagy csöndben. - Mit dolgozik Istvánbátyám, pontosabban mivel foglalkozik? - kérdezte a kisebbik fia Károlynak, nagy sokára. - Hogy-hogy mivel? Hát már öt éve nyugdíjas vagyok édes öcsém. Én nem akartam, így alakult. Ők akarták, hogy így legyen - fölfelé mutatott jobb kezének mutató ujjával - Átlagfeletti színvonalon élek, szépen kapok nyudíjat, most vettem egy Volkswagen Golfot négymillióért. Másodállásomvan az egyik bevásárló központban, biztonsági őr vagyok, nem panaszkodom. A gyerekek apjukra néztek, mintha választ várnának, de nem kaptak. Jobb a békesség, testvérek között.

- Na én megyek, köszönöm a fogadtatást, várlak benneteket. Eköszönt. A kapuig kisérték, beült a kocsiba, motor felbúgott, eltűnt az útkanyarban, nagy porfelhőt hagyott maga után. Bezárták az utcai kiskaput, szótlanul ballagtak vissza a házba. A nap már nyugodni készült, tüzes korongját elnyelték az Alpok hófoltos ormai, hatalmas palástja ott vérzik, a nyugati látóhatár felett.

A látogatás felkavarta a család békéjét, lelkekben örvénylettek, kavarogtak a gondolatok. Az apa megszólalt: - Ami a születésnapi partit illeti, azon a napon, kirándulni megyek az osztályommal. - Édesapám - szólt a nagyobbik fiú - mi sem megyünk, így döntöttünk midketten. Istvánbátyánk csak had rázza a rongyot, mi ehhez nem asszisztálunk. - Jól döntöttetek. Minden embernek két énje van, az a fontos mindig a jobbik kerekedjen felül, erre vigyázzatok!

Drága gyerekeim, a mai világban a tudást nem becsülik, a szívekből kiveszett a szeretett, az igazság haldoklik, sok a koldustarisznya, új példaképekre, értékrendre van szükség. Elferdült a világ gyémánttengelye, jó lenne mielőbb ki egyenesíteni, amíg nem késő.

Kunhalmok


Kunhalmok, ti vérrel pecsételt sírok,

Kopjafák vigyázzák örök álmotok.

Hát már tinéktek sincs nyugtotok?

Századok zúgó viharával dacolt halmotok.


Hadak robogtak, ágyuk dörögtek

Békés halmok, porló csontok fölött.

Lent síri csönd, béke. Vagy mégse?

Történelem néma tanúi, álmotok vége.


Újkor barbár, bőszült ember, ekevasa,

Orvul hasított, kihányta szúvas csontotok.

Kegyelmet nem ád, rombol a vadvilág.

Hánykódik, vicsorog, koponyacsontotok.


Ha széttekint vak szemgödör a tájon,

Szem odva látja, mi folyik itt fájón?

Hiénák csahos csapata építkezik.

Csontból törvényt raknak, palotát,

Koponyából gátat, várat. Értelem kiált!

Barbárság, Bábel tornya emelkedik!

2011. április 16., szombat

Aranypor

http://www.gyoriszalon.hu/?kat=kultura&t=2011/aranypor.html&id=3694



"De fényes napként lángolt"
Húsvétra jelent meg az Aranypor tavaszi száma

"Csak egy szem búza vetetett a földbe / s egész világot táplál véle Istenünk. / Mint kagylóhéjat széttiporták Őt: / ma ékes gyöngy Egyháza homlokán. / Bárányként ölte Őt a gyilkos kéz: / de Pásztor lett, keresztje pásztorbot, / elűzte véle ördögök hadát. / Mint gyenge lángot fújták Őt el / a gyertyatartón, szent keresztjén: / de sírból kelve fényes napként lángolt." Igen régi ez a himnusz (i.sz. 330 körül), ásatásból került elő, s olvasható az Aranypor hátsó borítóján. A feltámadás ünnepére, húsvétra jelent meg a térségi (Mosoni-síkság, Hanság, Szigetköz) irodalmi folyóirat tavaszi száma.

A negyedik évfolyamát jegyző lap ezúttal is gazdag olvasnivalót kínál az érdeklődőknek, Szekeres Mária nagyböjti gondolataival és két versével nyit. Reisinger Attila készülő regényéből (Vörös istálló) közöl részletet, Szabó Éva a világ színeiről, Borosné Nagy Mária Szép Margit legendájáról szól. Verset jegyez még a lapban Tarnóczy Szabolcs, Nagy István, L. Burda Zsuzsanna, Karácsony István, Pintér Erzsébet, Bentas Ibrahim, Kaszás Kornél, Mészáros Erzsébet, Vitéz Vilmos, Medgyesi Imre, Nagy Pál, Pető Lászlóné, Móroczné Nagy Mária, Sós István, Zsirai Józsefné, Mészely József, Nády Mária, Szentandrási Tibor, Demeter Zsolt, Dudás Sándor, Cseh Károly, Kozma László, Streéb Mária, Pálfi Ágnes, Horváth Vera, Kövesdi Valéria, Maurer Teodóra, Kovács Béla, Jakab Tibor, Tóth Juli. Prózát írt Magyar Imréné, Szentandrási Tibor, Tomovics Miroslav. Mészely József verskötetét (Útnyomok) Mező Tibor mutatja be, szó van a Szivárvány Kör jubileumi kiállításáról, szerencsére nem maradt ki a Jó játék a nyelvi játék és a Kistérségünk nagyjai (Ostermayer Károly, „Moson megmagyarítója”; én nem ide tettem volna a Krisztus-képet) című rovat, s az Aranyporos mesetarisznya sem. Utóbbiban Mészely Adél közöl történetet (Miért nem védte a harmatfű a róka nyugalmát?).

Az Aranyport a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület és a Baráti Kör Újrónafőért adja ki. A gazdag tartalmú lap lelkes szerkesztői, akik hátukon viszik a kiadványt: Mészely József, Sághy Kálmán, Szekeres Mária, Vitéz Vilmos. Tördelés: Hollós István. Fotók: Kerekes István, Varga Zoltán. Borítóterv: Heuzé-Turcsány Édua. Összegzésképp elmondhatjuk, hogy egy dicséretes kezdeményezésnek lehetünk tanúi, amely nagy lehetőségeket rejt magában. A lap térségekről szól – nemcsak az ott élőknek.

J. J.

2011. február 23., szerda

Pokol parazsán

Némaság kiált bennem, fojtogat.
Elmondom hát őrzött titkomat.
Éget a szörnyű kín, nem hallgathatok,
Lelkem heg-seb, korbácsolnak hatalmasok.

Ki-é a Föld? Sátán csipkebokra mindenütt.
Girhes lován a patkó is színezüst.
Holt apám túlpartról üzen, rám tekint,
Fiam!Vesd le piros inged, mint a vörhenyes kínt.

Messze-messze a menny, sötét az ég,
Kárhozottak földjén nincs odú, menedék.
Körötted minden-minden kénsárga iszonyú,
Fölötted gyászszalag a szivárvány koszorú.

Elefántcsont palotákban, Sátán-fiak gyűlnek,
Vidor tivornyán bamba pofák ülnek.
Nem tarthat örökké,ha kaszások jönnek tovatűnnek.
Paloták tornyai, mint Jerikó falai dűlnek.

Hitvány patkányként szökve menekülnek.
Sátán lóra ülnek, Pokol fenéken hevülnek,
Pokol parazsán,mind pirosra sülnek.
Félisten királyok, pokol füsttel semmibe tűnnek.

2011. február 9., szerda

Alkony a szülőföldemen

Az idő, mint úszó papírhajó,
Halk csendben elvonul.
A nap nyugodni tér, bíbor ágyához simul.
Az alkony aranya szülőföldemre hull.

Emlékem a virágos rétek fölött
Mint tarka pillangó röpködött.
Oly szép volt a tündöklő lebegés,
Mint alkonyi szivárvány tavasz elején.

Hamvadó színekben úszik már a táj,
Lehunyta szemét az utosó fénylő napsugár.
Sötétlő lombok közt párját hívja egy kismadár.
Az Alpok távoli havas hegycsúcsán
Izzik, vérzik a messzeségben a nyár.

Halkul a dal, csendesül a táj, az erdő is szendereg,
Lapuló ködök gyűlnek, ülnek a rétek felett.
Ha rét virága hervad, lassan elmúlik a nyár
Egy árva bokornak rezdül ága,
Madárka keres szállást éjszakára.

Ez itt a szülőföldem határa, te drága,
Mint édes álom sokszor felderengsz.
Az útravalót amit tőled kaptam, köszönöm neked.
Szívemből a sok kedves emlék, mint érett búzaszem,
Rád pereg,álmomban sokszor megjelensz.

2011. január 11., kedd

Koszorúz a hajnal

Botladozva lépek utcánk konduló kövén,
Csillaghálót hurkol az est fölém.
Kék homály leple terül a földre,
Hűs fény csorog, talányos csillagokról.
Kékség fátyla lebben a végtelen űrben

Magasban ezüst angyalszárny rebben,
Mennybéli angyal fényt hoz,lámpámba lángot,
Mint Noé galambja csőrében olajágat.
Csillagfény hűvöse hull éj kötényéből.
Angyal szárnyon borzas fényszilánkok.

Mint üstökös csillagok közt bolyong a holt lélek.
Árva szívben fészket rak a remény.
Kékegü esten áttsuhan az angyal,
Kosarából hull a szikra, lobban a fény.
Jaj el ne vesszen egy parányi szikra.

Egy szikrától is gyúlhat hajnal.
Strázsálnom kell, izzik a jövendő pirja.
Nem mehetek haza, szítom a parazsat,
Lámpámban őrzöm, marokkal óvom a lángot.
Koszorúz a hajnal, melenget kietlen világot.

Lángsugárban árad rám a fény,
Szent lángok közt égek, remélek,
Rátok hintem a hajnal fényporát.
Feledem a vad világ zaját,
Feledem a csillagtalan örök éjszakát.