Szívemben

Szívemben csendes kis patak csobog.
Benne fürdenek parányi csillagok.
Újhold haja kibomlott fátylát emeli,
Ugye szép vagyok? Egy csillagtól kérdezi.


Szívemben csendes kis patak csobog.
Itat szelid őzet, szomjas vadat.
Ringat árva csónakban reményt
Minden cseppje a vágy tengerébe tér.


Szívemben csendes kis patak csobog.
Néha árad, néha szeliden csorog.
Parton virágok illatkelyhei,
Szitakötő, illanó illatot színezi.

Szívemben csendes kis patak csobog.
Parton egy tücsük víg dalba fogott.
Pillangók járják pille táncukat,
Pajkos szél emelint nyírfaágakat.

Szívemben csendes kis patak csobog.
Hókeblü nyír, haboknak susog.
Csendes csalitból, csalogánydal árad,
Szív nyugalma, csalogánynak válasz.

Szeretet

Csillagok fénye, tó tükrén tündököl,
Öröklét csillagfénye, a tó mélyén ragyog.
Szeretet mint hajótörött, a parton vacog.
Halász, vedd bárkádba, vidd a tulsó partra,
Hol árvanyír könnyez, hullajtja rezét.
Fa alatt ifjú pár, fogják egymás kezét.
Ősi jogán, egymásra találnak,
Szerelem, szeretet s remény.
Marokkal óvják, hogy el ne vesszen a világ.

Tenyerem üregében

Tenyerem üregében maroknyi szeretet,
Elhintem a szélben a vadvilág felett.
Szálljon mint pitypang bóbitája,
Hulljon, bölcsőre, szemfedőre,
Sziklakőre vérző szívredőre.

Rögös földbe magot vetek,
Éhező lázárnak enni adok,
Tiszta forrásból vizet hozok,
Kőkorsómból inni adok.

Hajnal burkát szaggatja fény
Hajamra hullong már a dér,
Évek fátylazzák vénülő szemem,
S mégis bíbor hajnalt óhajt szívem.

Nagy az én bánatom a világ felett.
Szolgaföldbe nincs nyugalom.
Lelkemet is rátok hagyom,
Ha porba hullok, kincset hagyok.

A porom is nektek szolgál,
Visszhang kiált, Ember voltál.
Hajnal mint bimbó, bíborodik,
Szívem kincse újra sarjad.

Főnixvirág, életvirág, szellőrózsa, tűzliliom.
Lángoljatok, makulátlan igaz, az én vagyok.
Tűz a kardom, fénye villan mint a szikra,
Ég és föld között, szállok a szivárványhídra.
Messze keletre tekintek, int Turán- síkja

Csillagot gyújtok, hogy látva,lássatok.
Lángolj szívem, tűzliliom, én fénnyé változom.
Izzik mint pipacsvirág szívem titka.
Véreim, veletek maradok szívem kitártam,
Lángolj lobogj, tűzliliom virágom.

Mint lélek, e föld is legyen szabad,
Szeretet rakj fészket a Kárpátok alatt.
Csillagos csendes estén a mélyből,
Különös zokogást hallok,
A magyar föld siratja, hős fiait,
Kik e földért, véreztek haltak.

Ők nem tudják meg soha, mivé lett a haza.
Ázsia arany mosolya, kárpátok ölében ezredév.
Mint anyaöl, nemzetnek haza menedék.
Lantom letettem, történelem kegyetlen.
Üzenem véreim, értetek ennyit tehettem.

Kér a nép

Kér a nép

Mint sziklakő a mindennapi keresztek.

Minket a Teremtő szenvedni teremtett?

Hiába minden cselszövés, új planétra menni,

Ott keresztvivők nélkül el fogtok veszni.

Urak! Maradjatok veszteg ezen a földön.

Apadjon: vér, verejték, könny, bánatkölcsön.

Poklok- pokla ez földi pokol. Káin, Heródes,

Júdás bűnös lelke, veletek rokon.

Pénztárnok konclesők, Föld fekete ördögei,

Sok sötétlelkű, ennyveskezü alak,

Milliók könnyeznek némán, prés alatt.

Nektek féktelen tivornya? Nekünk morzsa?

Hol van a hozadék? Ígéret földjén rettegés?

Urak! Csillagok fordulnak, hullnak a földre.

Ozd meg köpönyeged, mint Szent Márton,

Zord király a menny befogad az örök hazába.

Urak? Jön még idő, melyben a némaság

Mint égzengés messze hallik.

A visszafojtott könnyek mint áradó folyók,

Mindent elözönnek. Álmok valóra válnak.

Akkor majd merre fut zsoldos hadatok?

Holnap már késő lesz, mentsétek magatok.

Kér a nép! Adjatok, munkát, hozamot,

Konclesők legyen végre emberi arcotok.

Békesség, jöjjön el a Te országod. Amen.

Ázsia csókja

Fekete tüzes ménem, megnyergelem,

Fölkötöm, kivonom régi kardomat.

Keresem kutatom az igaz utakat.

Aranyért, rangért el nem adom magamat

Ha tövistől ezer sebből vérzek az éji úton,

Vérben jön a Halál vörös hajnalon.

Lobbanó lelkem hamvadó parazsát,

Hamuba takarom s itt hagyom.

Ha majd jön egy fényes fuvalom,

Főnix madár lelkemben tüzes haragom.

Szíveket melenget, fagyos éjszakát,

Olvasztja Káin jeges csillagát.

Szívemben rejtezik Túrán-síkja.

Hiszem szittya népem mélységes igazát.

Hadak Útja fölöttem, Turul előttem.

Ezredévi szenvedés, mögöttem dobog.

Kelet vad lángja ménem sörényén lobog.

Európa izzó pírját, kardal felezem.

Hazám, szittya népem igazát hirdetem.

Ázsia csókja izzik, lángol a homlok,

Most konclesők hada, felettünk rág koncot.

Száz csatában vérben óvtuk Európa álmát,

Hulltunk, le gyöztük a ránkterelt Sárkányt.

Európa szúró lángja lobbanása,

Vakít szemünkbe szór pernyét-hamut.

Júdás ördögök raja, mint felhő takarja a Napot.

Kormos éjszakában mégis látom én,

Hajnalodik! Rejtett sátrát bontja már fény.