Ha a világ szíve fáj, a szellem örök, szabad.
De a test szenved, mint a gályarab
Igába hajt a Nagy-Bölény, Harcos Medve,
Tenger a lélek keserve, alig van élni kedve.
Magasban fecskeszárnyú remény hasít a légben,
Szabadság, vigasz, mint csillag az égen.
Már nem álmodom, a valót látom,
Mely kettévágja minden álmom.
Reménymorzsa elém hullt vigasznak,
Szemezgetem, mint madárka a magokat.
Gyászos a remény rózsakertje.
A világ szemétdombján Bölény-Medve.
Öldöklő harc, egymásba marnak,
Nem iszonyodnak. Gyilkolnak, népek pusztulnak.
Háborús hadak, sűrűn vadulnak.
Félisten királyok lapulnak, mindent igazolnak.
Ó jaj, ki gyújt egy reménysugarat,
Mielőtt végleg leáldoz a Nap?
Szemfedőnek hull egy távoli csillag.
Fátum szele holt port kavar, elhal a mag.
Nem szórok szitkot, átkot, némán kiáltok.
Mentsd meg Uram hazámat, s a világot
Sátán öleléstől, öldöklő Bölénytől-Medvétől,
Téboly félisten koponyák sötét vermétől!
Hogy szebb legyen a Föld!
Jánossomorja, 2014.május.18.
Medgyesi Imre
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése